| |
Víz, alkohol, vér, könny, adneralin és izzadtság... A víz jéggé válhat. Az alkohol megváltoztathatja az eseményeket. Az életünk a folyadékoktól [liquid] függ.
Diamanda Galás, Nicole Blackman, Samantha Coerbell, Rosa Torras, The Golden Gate Jubilee Quartet és még sokan mások azok, akik megtöltik a 'Liquid' albumot. Az albumot, amely a legfrissebb és legnyughatatlanabb recoil alkotás a háttérben meghúzódó zenei zsenitől, Alan Wilder-től.
Alan: "Az új album nyitószámának címe 'Black Box'. Ez a szám tulajdonképpen már a felvételi időszak igen korai szakaszában megszületett. Mintegy hangulati belépőként vezeti elő a lemezt. A számot egy 1994-ben megtörtént eset inspirálta, amikor is a feleségemmel [Hep] együtt egy baleset szemtanúi voltunk. Skóciában autóztunk, és a szemünk láttára zuhant le egy Tornado vadászrepülőgép. Pontosabban majdnem ránk zuhant... A pilóta azonnal szörnyet halt...
Azóta foglalkoztat a gondolat, hogy mi is játszódhatott le ennek az embereknek a fejében mondjuk az utolsó 30 másodpercben?! Vagy az, hogy milyen dolgokat produkál az élet egyik pillanatról a másikra?! Az érzés és a gondolat örökre bennem maradt... Miként is folytatódhat az élet ezek után?! A madarak egyszerűen tovább csicseregtek, a füst tova szállt és minden visszaállt a normál kerékvágásba...
A végén ez a gondolatsor, illetve érzés, vagyis maga a 'Black Box' [Fekete Doboz] adta az egész album koncepcióját. Vagyis az egész lemez nem más, mint egy férfi gondolatainak felvillanásai... egy emberé, aki halálos balesetet szenved, és saját élete lepereg előtte!
A számok pedig nem mások, mint az emlékképek, amelyek az életében egymást követték. Minden egyes dal egy-egy életperiódust ölel fel. Egy-egy történetet mond el, amelyek mindegyike kapcsolódik valamiképpen a folyadékokhoz... Az életet áthatják a folyadékok. Befolyással bírnak és alakítják életünket, döntéseinket... ott van például az alkohol... A döntések és helyzetek, amikor az alkohol beszél belőlünk...
Létezik persze más megközelítés is. Mondjuk a jég, mint folyadék megjelenése az életben. A vadászgép egy jeges tóba zuhant bele...
Az album címe 'Liquid'. Úgy éreztem, hogy ez a szó az, amely összeköti az album számait és kétséget kizáróan jellemzi annak gondolatiságát. Liquid, vagyis folyadék. Folyadék pedig lehet az alkohol, a jég, a vér, az izzadtság vagy akár a könny. Mindezen folyadékok valamiképpen kapcsolódnak az album egyes számaihoz.
Minden recoil anyag hasonló módon születik meg. Nincs külön zeneírási és felvételi időszak - nálam egyben van a kettő. Tulajdonképpen nincs semmilyen kiindulási alap. Egyszerűen csak leülök, kitalálok egy dallamot, majd egy másikat és időről-időre összepasszintom őket.
Volt egy nagyobb változás a recoil projectek megszületésében. Az 1991-ben készült 'Bloodline'-hoz képest már teljesen máshogy készült 1997-ben az 'Unsound Methods'. A 'Liquid' inkább az 'Unsound Methods' rokona ebben a tekintetben. Habár a dalszövegeket illetően sokkal erősebb annál, hiszen ezúttal nagyobb súlyt fektettünk a mondanivalóra is. Hangulatában viszont akár a párja is lehetne... Filmszerű, hosszú történetek aláfestője a zene.
Én állandóan dolgozom, és csak a megérzéseimre hallgatok. A lényeg az, hogy mindent a zene diktáljon és amíg nem érzem azt a bizonyos reszketést és hideglelést, addig elutasítom magát a zenei ötletet. Legyen az bármilyen ötlet, annak professzionálisan kidolgozottnak kell lenni és meg kell állnia a helyét az igényesség talaján. Ehhez mérten választok közreműködőket is magam mellé.
Samatha Coerbell például úgy került a képbe, hogy meghallgattam egy válogatás CD-t, amelyen ő is közreműködött. A munkája kimagaslott a többi előadó közül, ígyhát felkerestem. E-maileztünk, zenét és dalszöveget küldtünk egymásnak... olyasmi volt ez, mint egy udvarlás... vakon. Aztán persze találkoztunk és felvettük az anyagot. Az egyik dal, amelyen ő közreműködött, a 'Last Call For Liquid Courage' címet viseli. Ez a bizonyos szám, amely tulajdonképpen az album címadója. A dal pedig az alkohol nevezetű folyadékról szól, illetve annak fogyasztójáról és illuminált állapotban elkövetett tetteiről. Tulajdonképpen egy részeges dal ez... Az igazat megvallva leitattuk Samantha-t, hogy a felvétel időpontjára megfelelő állapotba kerüljön... |
Szerepel az albumon egy beszédművész is. Nicole Blackman. Ő három számban is szerepel. Az ő művészete teljesen más, mint amit Samantha képvisel. Amolyan 'narratív' hangja van. Hallottam már egyéb munkáit is, és tulajdonképpen elfoglaltságai miatt csak az utolsó pillanatokban vált biztossá, hogy szerepelni tud az albumon. Ahhoz képest nagyon-nagyon jól sült el a dolog. Nicole-tól szerencsére korántsem volt idegen az a hangulat, amely az én világomat is jellemzi.
Samatha-val már korántsem volt ilyen egyszerű az együttműködés... Elég koncepciózus mondanivalóval jött elő és bizony nekem kellett inkább passzintanom a zenén, hogy a kívánt hatást elérjük. Ott van például a 'Supreme', amely szövegét tekintve egyáltalán nem sugall borongós, sötét hangulatot... persze miután a zenét hozzáadtuk, akkor alakult csak ki igazán az íze...
Tulajdonképpen szeretek költőkkel, versmondókkal dolgozni, hiszen ők nem rendelkeznek pre-koncepciókkal a hangjukat és a zenét illetően. Ők csak a szavakat, a szövegeket tudják és semmi másra nem koncentrálnak.
Diamanda Galás -aki szintén a Mute Records előadóművésze- szintén szerepel az albumon. Példának okáért ő képzett opera énekes. Régóta kerülgetjük már egymást, figyelemmel kísérjük a másik munkáját, de valahogy eddig elmentünk egymás mellett.
Mindig is szerettem volna vele dolgozni, hiszen ő a szó szoros értelmében egy klasszikusan képzett énekesnő. Hihetetlenül széles zenei stílus-skálán bizonyított már és brilliáns munkák kerülnek ki a kezei közül. Nem utolsó sorban pedig messze menően alkalmazkodóképes, ami nagyon fontos, mert én szeretek az utolsó pillanatban is mindent átszerkeszteni, ha éppen ahhoz van kedvem.
A 'Strange Hours'-hoz készített videóklip is tulajdonképpen arra szolgál, hogy reprezentálja magát az albumot. Tele van különböző tárgyakkal, tárgyakkal amelyek a jég fogságába estek... A szám alapja igen blues-os. És ez az alap van feldúsítva egy kemény ütemmel. A klip tulajdonképpen egy emberről szól, aki elveszít valamit. Valamit, amelynek hiányában bizony gyötrelmes órákat [strange hours] él át és közben furcsa dolgokat művel... Michael Williams [Intro] rendezte a klipet. A filmen megjelenik egy kislány, mintegy a férfi képlékeny memóriájának szülöttje... a férfi által meggyilkolt kislány emlékképe ez.
Mindig is rajongtam a zene iránt. Valamifajta vonzalom fűz a zenéhez. Már gyermekként éreztem ezt, amikor 8 évesen zongoraórákra jártam.
Még talán az iskolát sem fejeztem be, amikor már stúdiókban dolgoztam és együttesekről-együttesekre vándoroltam. Így találtam rá a Depeche Mode-ra is 1981-ben. A recoil project pedig ezzel párhuzamosan, 1986-ban indult útjára. A recoil megszületése után tulajdonképpen még sokáig tagja voltam az együttesnek.... egészen 1995-ig, amikor is elhatároztam, hogy a jövőben csak a recoil-lal foglalkozom. Jóllehet, ekkor már 3 recoil lemezen is túl voltam, de igazából egyikbe sem tudtam úgy igazán mindent beleadni.
Azt hiszem, hogy én az ezek után megszületett albumtól ['Unsound Methods'] nevezem igazán a projectet az 'igazi recoil projectnek', hiszen ezen időpont után tudtam csak teljes erőbedobással, és kizárólag erre a dologra koncentrálni.
Ez a dolog mindig is a kísérletezésről szólt... elindul valahonnan, általában pusztán zenei, sampling és elektronikus alapokról és arra épülnek rá a dolgok. Igazából a kiindulási alap sohasem változik. A változás abban rejlik, hogy időről-időre új közreműködők jönnek és formálják meg a projectet.
Nyitott szemmel járok és tulajdonképpen örülök, hogy a recoil bármely irányba elmehet a fejlődés utján. Most is alig várom már, hogy visszamenjek a stúdióba és elkezdjek valamin dolgozni. Talán már 2001-ben nekiülök az új recoil projectnek... leülök és elkezdem valahol..." |
